2025. Február 11., Kedd
Tegnap a előddöntőkkel folytatódott a 2024-es párizsi olimpia női kézilabdatornája. A nap első elődöntője hosszabbítást követően dőlt el a címvédő, házigazda javára, míg a második elődöntőben az északi rangadón Norvégia magabiztosan győzte le Dániát.
Svédország-Franciaország 28-31 h.u
Gólgazdag mérkőzésre volt kilátás a Svédország-Franciaország találkozón, hisz a két fél legutóbbi két elődöntője, a 2020-as tokiói olimpián és a 2023-as világbajnokságon 56, illetve 65 gólt hozott.
Ugyanakkor ezen a mérkőzésen nem a mezőnyjátékosok, hanem a kapusok villogtak.
A franciák kezdtek jobban 13 perc után 4-2-re vezettek, de a svédek négy és fél perc alatt egy 5-0-ás szériával 7-4-re megléptek. A meccs 22. percében a svéd kapus, Johanna Bundsen és a francia Laura Glauser már 10-10 védést mutatott be, és mindketten 50% feletti hatékonysági mutatóval rendelkeztek. Az északiak végül a szünetre két gólt megőriztek az előnyükből, így 12-10-es vezetéssel mehettek az öltözőbe.
A svéd válogatott góljainak felét, szám szerint hatot, Nathalie Hagman szerezte.
A második félidőben is a svédek domináltak, az idegesen sok hibával játszó házigazdák ellen, és 14 perccel a vége előtt már négy góllal 21:17-re vezettek.
A hazai közönség által űzött, hajtott franciák nem adták fel, összeállt a védekezésük, és 8 perccel a vége előtt 22-21-re felzárkóztak. Ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok, de mindig a svédek vezettek, az utolsó percre fordulva is egy góllal, azonban Tamara Horacek 14 másodperccel a vége előtt hosszabbításra mentette a találkozót.
A ráadásban már csak egy csapat volt a pályán, 26-26-ot követően a gallok 3 és fél perc alatt egy 4-0-ás sorozattal 30-26-ra elléptek, ezzel el is döntötték találkozót. A vége 31-28 lett, így Franciaország zsinórban harmadszor játszhat olimpiai döntőt.
A svédek kapusa Johanna Bundsen 37,2 %-on védett, míg francia oldalon a csereként beállt Sako nyolc védéssel, köztük három büntetőt hárítva, 53,3%-os mutatóval zárt. A franciáknál Tamara Horacek nyolc gólig jutott.
Norvégia-Dánia 25-21
A két csapat már a csoportmérkőzések során is megmérkőzött egymással és a norvégok rendkívül simán 27-18-ra győztek.
A norvég és a dán válogatott a 2022-es Eb döntőjében és a 2023-as világbajnokság elődöntőjében is megmérkőzött egymással, s bár szoros mérkőzéseken, de akkor is Norvégia győzött.
Jól kezdtek a norvégok, a kapuban Katrine Lunde lehúzta a rolót, így 10 perc elteltével 4-1-re meglépett az Eb címvédő.
Althea Reinhardt remek védéseivel azonban Dánia 4-4-nél utolérte Norvégiát. A világ legjobb női kézilabdázója Henny Reistad már 12 elteltével két kiállításnál járt, ezért a norvégok izlandi kapitánya kénytelen volt védekezésben cserélni őt.
Az első félidő 23. percében 8-8 volt az állás, azonban az utolsó hat és fél percében a dánok nem szerzetek gólt, így egy 3-0-ás szériával Norvégia a szünetre 11-8-ra meglépett.
A második félidőben a dánok mindent bevetettek, még a hét hat elleni támadójátékot is elővették, de a norvégokkal nem tudtak mit kezdeni. A kapuban Katrine Lunde remekelt, a norvégok pedig könnyű gólakat szerzetek gyors indításokból vagy üres kapus gólokkal.
A 47. percben Reistad góljával már 20-13-ra vezettek a norvégok.
A találkozó eldőlt, ugyan a dánok két és fél perccel a vége előtt visszajöttek három gólra, de ez csak szépségtapasz volt, Norvégia 25-21-re győzött, és 2012 óta először jutott be az ötkarikás játékok döntőjébe.
A norvég kapuban Lunde 10 védéssel 37 %-on zárt. A norvég csapatban 11 mezőnyjátékos is szerzett gólt, a legeredményesebb Kari Brattset volt négy góllal.
Összejött tehát az álomdöntő, az a mérkőzés, melyet minden kézilabda kedvelő szurkolónak kár lenne kihagynia.
A franciák a több mint 20 ezer szurkolójuk által komolyt támogatást fognak kapni, ugyanakkor azt nem tudjuk, hogy ez feldobja vagy görcsössé teszi őket.
A norvégokra szombaton nagy nyomás fog nehezedni, de ha van csapat amely ezt a nyomást mentálisan el tudja viselni, akkor az a norvég.
Egy francia-norvég meccsen sohasem lehet jósolni, bármi megtörténhet szerintem jól fogunk szórakozni!
A döntő szombaton délután 15:00-kor kezdődik.
Forrás: ihf.info
Kép forrása: freepik.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása